Bluesmegálló

BLUESMEGÁLLÓ

Ugye ismerős a zenekar...és a helyszín? Természetesen az idén is lesz BLUESMEGÁLLÓ koncert a zsámbéki pikniken:

2021.július 30.péntek, 19.30 óra /esőnap augusztus 13/
BLUESMEGÁLLÓ az Öregtemplom melletti nagyszínpadon

A mi kis fesztiválunk egyik alapzenekara, eddig minden pikniken velünk voltak, mert tagjai közül több zsámbéki kötődésű, vagy környékbeli zenész:
Elekes Mihály –ének, Iván Attila –basszusgitár, Kökényes Tamás –ritmusgitár, Simon Balázs dob, Alex Hambetiu szóló gitár

Alex Hambetiu így ír a banda megalakulásáról:

„Több, mint tíz éve annak, hogy barátommal Durucz Endrével egy délután összeültünk gitározgatni, miközben sokat beszéltünk a blues zenéről, kitaláltuk, hogy mi lenne, ha mi is bluest játszanánk, csak úgy magunknak. Aztán addig fajult ez a muzsikálás, hogy Endre javaslatára lementünk a helyi kocsmába, mert ott volt egy összejövetel, és muzsikáltunk nekik. Két gitárral, ének nélkül is tetszett a közönségnek, így hát ezen felbuzdulva kerestünk énekest és dobost. Meglett a banda, már csak nevet kellett találni, a név pedig Endre ötletéből a Bluesmegálló lett. Attól kezdve vállaltunk kisebb fellépéseket, aztán már megkerestek programszervezők miközben a zenekar tagjai változtak. Külföldön is muzsikáltunk többször. Török Ádám klubjában a Glob Royalban is felléptünk. A Zsámbéki Blues Pikniken az első alkalomtól jelen vagyunk Balázs Csillának köszönhetően.”

A zenekar tagjai: Elekes Mihály –ének, Iván Attila –basszusgitár, Kökényes Tamás –ritmusgitár, Simon Balázs dob, Alex Hambetiu szóló gitár

­