„Én eddig minden évadon részt vettem, valamennyire aktívan a színpadon, volt, hogy a Bluesmegállóval, volt, hogy Soniáékkal. Bár mindig valami miatt el kellett rohanni/későbben érkezni, de azt tapasztalom, hogy az első kultúrházi, jóformán az egyik banda játszik a többinek esemény óta az esemény fesztivál, persze a jobbik értelmében, jellegű lett. Jó volt böngészgetni a fotókat azokról a koncertekről, ahol nem vehettem részt, az egésznek lelke volt. Mikor tavasszal azt írtam, hogy ez lehet egy új Paks, nem tévedtem. Hála Csilláék remek szervezésének (köszönet érte!), bizonyos értelemben még túl is szárnyalhatja. Legyen következő évad is, van értelme, van fejlődés. 🙂 Igaz, hogy csak pár percig voltam aktív szereplő, de kösz a tapsokat 🙂”
Áron Arnold

­